Hírarchívum

Exkluzivitás telefon-csengőhangra

Eddig talán az volt a normális, ha áruházláncok kaptak exkluzivitási jogot egy-egy megjelenő lemez kapcsán kiadóktól, tavasz óta már azon sem kapjuk fel a fejünket, ha egy dal vagy lemez az internetes zeneboltok valamelyikében kapható kizárólagosan, mostantól pedig a csengőhangokat is ilyen jogokkal ruházhatnak fel kiadók.Erre példa a héten kötött megállapodás az egyik legnagyobb tengerentúli mobilszolgáltató, a Virgin Mobile USA és a Universal Music Group között, amelynek értelmében a G-Unit/interscope két művésze, Lloyd Banks és Young Buck új lemeze csengőhang formában csak e mobilcégen keresztül tölthető le. Az exkluzivitás a következő három hónapra szól Buck „Straight Outta Cashville” és Banks „The Hunger for More from Banks” című albumaira, illetve az azokon szereplő felvételekre.

„A Universal Music Group-pal való közös munka lehetőséget biztosít arra, hogy vásárlóink azon tehetséges művészek csengőhangjainak sorához jussanak, akiket ismernek és szeretnek – vélekedett az üzletről Howard Handler a Virgin Mobile marketingigazgatója egy közleményben. Nem ez volt egyébként az első exkluzív csengőhang üzlete a két cégnek, hiszen a piac egy egészen más szegmensét még júniusban tesztelték a D12 lemezével.