Hírarchívum

A Warner és az EMI is az elsõ hazai Zeneáruháznál

Az Axelero bejelentette, hogy szeptember 29-én megállapodást írt alá a Warner Music Hungary kiadóval, majd október 11-én az EMI Hungary-vel, amely alapján az [origo>play] Zeneáruházban elérhetõvé válik a két kiadó nemzetközi és hazai repertoárja is.A májusban elindított elsõ hazai Zeneáruház az eddigi húsz kis és közepes méretû hazai hanglemezkiadó közel ötezer, jellemzõen hazai hangfelvételbõl álló kínálatát szélesíti: a két megállapodást követõen több mint százezerre bõvül, és folyamatosan frissül a két kiadó újonnan megjelentetett számaival. Az új tartalomhoz az eddiginél szélesebb körû felhasználói jogokat és egy új fizetési módszert is kínál az Axelero.

Mindkét nemzetközi kiadóval már a Zeneáruház tavaszi indulását megelõzõen elkezdõdtek a tárgyalások, és a külföldi anyavállalatok jóváhagyását követõen végül szeptember végén, illetve október elején írták alá a felek a megállapodást. A zenerajongók a Warner Music és az EMI kiadásában megjelent, illetve a jövõben megjelenõ hangfelvételeket novembertõl vásárolhatják meg a Zeneáruházban. Az EMI egyelõre a nemzetközi katalógusával áll a vásárlók rendelkezésére, míg a hazai felvételek a jövõ év elejétõl kerülnek a kínálatba. Az áruházban teljes albumok és számok is vásárolhatóak, amelyek mindegyikébe ingyenesen bele is lehet hallgatni, valamint stílus, elõadó, album vagy számcím alapján lehet válogatni.

A kiválasztott zenét jelenleg két fizetési mód igénybevételével lehet megvásárolni, az egyik a bankkártyás fizetés, a másik az emeltdíjas SMS. Az Axelero a kibõvített tartalom bevezetésével párhuzamosan tervezi az Axelero számlás fizetési megoldást, valamint egy újabb mobiltelefonos micropayment fizetési megoldás elindítását is. Bankkártyás fizetés esetén egy teljes album ára bruttó 3500 Ft, egy önálló szám pedig 350 Ft-ba kerül. Ez alól kivételt képeznek egyes magyar tartalmak, amelyek árazása megegyezik majd a zeneáruházban eddig is jelenlévõ tartalmak áraival (250 Ft/hangfelvétel, 2500 Ft/album). Az emeltdíjas SMS-sel vásárolt hangfelvételek árai a mobilszolgáltatók tarifái miatt továbbra is magasabbak lesznek. A számlás fizetési megoldást azok vehetik igénybe, akik elõfizetõi viszonyban állnak az Axeleróval bármilyen szolgáltatás kapcsán. Ebben az esetben a vásárlás összege a havi számlán jelenik meg.

Az [origo>play] Zeneáruház a Microsoft Corporation Digital Rights Management rendszerével mûködik, így a számok Windows Media Audio (wma) formátumban tölthetõk le. A letöltött fájlok digitális tartalomvédelme megakadályozza, hogy a felvételek ellenõrizhetetlen módon terjedjenek az interneten. A megoldás szabályozza, hogy hány számítógépen (saját PC és egy laptop) hallgathatóak a hangfelvételek és hányszor írhatóak ki audio CD-re. Az új tartalmak esetében a felhasználási jogok lényegében néhány fontos tekintetben kedvezõbbek az eddig nyújtott tartalmakénál. Az EMI tartalmai a korábbi kettõ helyett három, a Warner Music tartalmai hét CD-re írást tesznek lehetõvé.