Hírarchívum

2003: Az amerikai hanglemezpiac a számok tükrében

Felemás évet zárhat az amerikai hanglemezipar, amely jelenleg a legnagyobb hatással van a világ többi piacára. Ami a hír jó oldalát illeti: nõtt azoknak a hanglemezeknek a száma 2003-ban, amelyek milliós példányszámban fogytak. A tavalyi esztendõben ugyanis 69 albumot vásároltak több mint 1 millió példányban, míg ugyanez a mutató tavalyelõtt csak 65-öt mutatott. Az is igaz, hogy 2001-ben még kereken 100 lemez, 2000-ben pedig 88 haladta meg a milliós amerikai fogyást.

Ami üröm viszont az örömben az a tény, hogy míg a Top10 lemezek 2000-ben összesen 60 milliós eladást jelentettek, addig 2001-re ez a szám 40 millióra csökkent, egy évvel késõbb pedig 38.8 millióra. Tavaly újabb negatív csúcsot jelentett a 33.5 millió darab, ami 13.6%-os csökkenést jelent.

Az elmúlt esztendõben két olyan hanglemez is akadt, amely át tudta lépni a bûvös 5 millió darabos eladási határt csak az Egyesült Államokban: 50 Cent Get Rich Or Die Tryin’-ja és Norah Jonestól a Come Away With Me, vagyis két új felfedezett volt ilyen sikeres. A 2002-es évben csak a The Eminem Show tudott ilyen eladást hozni, míg egy évvel korábban nem akadt egy ilyen megjelenés sem.

Sokan a hanglemeziparban a csökkenés okát az illegális fájl-cserélõ programokban látják, ami ellen az RIAA az utóbbi idõben igen komoly hadjáratba kezdett (lásd korábbi írásainkat a témában) a médiában, a bíróságokon és a washingtoni törvényhozásban is. Ugyanakkor a kiskereskedõk szerint a CD-másolás legalább akkora veszteséget okoz, mint az illegális fájl-cserélõ programok használata. Az Egyesült Államokban ráadásul ritkaságnak számítanak a másolásvédett CD-k.



Best-Selling Albums of 2003 – US Sales
(2002. dec 30-2003. dec 28.)

1)50 Cent: Get Rich Or Die Tryin’ (Shady/Interscope) 6.536.000 db
2) Norah Jones: Come Away With Me (Blue Note) 5.137.000
3) Linkin Park: Meteora (Warner) 3.478.000
4) Evanesence: Fallen (Wind-Up) 3.365.000
5) OutKast: Speakerboxx/The Love Below (Arista) 3.090.000
6) Beyoncé: Dangerously In Love (Columbia/Sony) 2.527.000
7) R. Kelly: Chocolate Factory (Jive/Zomba) 2.440.000
8) Hillary Duff: Metamorphosis (Buena Vista/Hollywood) 2.406.000
9) Toby Keith: Shock N Y’All (Dreamworks/Interscope) 2.324.000
10) Coldplay: A Rush Of Blood To The Head (Capitol) 2.184.000
18) Sean Paul: Dutty Rock (Atlantic) 1.912.000
19) Cher: The Very Best Of (Geffen/Warner) 1.852.000
21) Avril Lavigne: Let Go (Arista) 1.835.000
26) Christina Aguilera: Stripped (RCA) 1.736.000
30) Celine Dion: One Heart (Epic/Sony) 1.661.000
34) Britney Spears: In The Zone (Jive/Zomba) 1.580.000
36) Justin Timberlake: Justified (Jive/Zomba) 1.566.000
37) Metallica: St. Anger (EEG) 1.548.000
40) Rod Stewart: The Great American Songbook Vol.II. (J) 1.485.000
51) Dido: Life for Rent (Arista) 1.267.000
53) Nickelback: The Long Road (Roadrunner) 1.222.000
54) Jennifer Lopez: This Is Me…Then (Epic/Sony) 1.201.000
66) Limp Bizkit: Results May Very (Flip/Interscope) 1.022.000
67) No Doubt: The Singles 1992-2003 (Interscope) 1.010.000