Hírarchívum

hwsw.hu: Hazánkban egyelőre nem várhatók fájlcsere miatt indított perek

Az amerikai lemezkiadók szövetsége, a Recording Industry Association of America (RIAA) tegnap összesen 750 pert indított amerikai egyetemi diákok ellen, akiket zenék illegális terjesztésével vádolnak. A zeneipari érdekszövetség annak ellenére folytatja jogi hadjáratát a fájlcserélők felhasználói ellen, hogy egy napokban nyilvánosságra került tanulmány szerint a perek ellenére sem csökkent az illegális zeneletöltés népszerűsége. A magyar internetezők egyelőre nincsenek veszélyben. Hatástalan perek

A tengerentúli lemezkiadókat tömörítő érdekszövetség alig több mint egy évvel ezelőtt kezdett jogi lépéseket tenni a fájlcserélők felhasználói ellen azzal a céllal, hogy visszaszorítsa ezt az illegális tevékenységet. A perek segítségével a zeneipar fel tudta hívni a figyelmet a jogvédett anyagok internetes cseréjével kapcsolatos problémákra, azonban a felmérések szerint a fájlcserélők aktivitása semmivel sem csökkent. A több amerikai egyetem együttműködésében készült "Cooperative Association for Internet Data Analysis" jelentés szerint idén január és augusztus között a peer-to-peer forgalom nem csökkent.

Jogszerû-e a mûvek magáncélú letöltése az Internetrõl?
Magáncélra általában igen. Az Szjt. 35.§ (1) bekezdés kimondja, hogy magáncélra bárki készíthet a mûrõl másolatot, ha az jövedelemszerzés vagy jövedelemfokozás célját közvetve sem szolgálja (kivéve építészeti mû, mûszaki létesítmény, szoftver, számítástechnikai eszközzel mûködtetett adattár esetén). Ez a szabály vonatkozik a letöltésekre is, méghozzá attól függetlenül, hogy a "feltöltés" jogszerû volt-e. (Artisjus)

A felmérés csupán annyit állapított meg, hogy a felhasználók elfordulnak a népszerû Kazaa által használt FastTrack fájlcserélõ hálózattól és elõnyben részesítenek más megoldásokat, például az eDonkeyt vagy a BitTorrentet. A BitTorrent fõleg nagyméretû fájlok, például filmek cseréjekor hatékony megoldás. Az állományokat a szoftver több kisebb részre darabolja és ha egy fájlnak egy ilyen része már megérkezett a felhasználó gépére, azt a többi BitTorrent-felhasználó máris elérheti. Így gyakorlatilag minél többen töltenek egy állományt, az annál gyorsabban terjed.

"Ha azt szeretnénk, hogy a legális szolgáltatások növekedjenek, nem hagyhatjuk figyelmek kívül azokat, akik illegálisan terjesztenek zenét" -- mondta Cary Sherman, a RIAA elnöke. "A törvénysértésnek következménye kell hogy legyen, ellenkező esetben az illegális letöltések lehetetlenné teszik a zenei közösség számára, hogy fenntartsa magát vagy hogy a jövőjébe fektessen." A RIAA eddig összesen több mint 6 ezer egyedi felhasználót perelt be.

A magyar internetezők még nincsenek veszélyben

Hazánkban egyelőre nem várható, hogy a fájlcserélők felhasználóin a bíróság előtt vegyenek elégtételt a zeneipar szereplői -- tudtuk meg a Magyar Hanglemezkiadók Szövetségétől. Noha több európai országban -- például Dániában, Olaszországban, Németországban -- történek már jogi lépések fájlcserélőket használó internetezők ellen, ezek kivétel nélkül olyanokat vettek célba, akik nagy mennyiségben osztottak meg hangfelvételeket a jogtulajdonosok engedélye nélkül.

"Ezekben az országokban széles repertoárt kínáló legális online zeneáruházak működnek, ahonnan bárki letöltheti a számára kedves zeneszámot. Magyarországon egyelőre még a szárnypróbálgatásnál tart az első zeneáruház, az Origo-play, a zeneszámokhoz történő online hozzáférés egyelőre tehát csak korlátozottan valósult meg. Amint a széles választékot kínáló, sokak számára elérhető zeneáruház megvalósul, a MAHASZ is csatlakozni fog a nemzetközi kampányhoz" -- tudatta lapunkkal a szövetség képviselője.

Addig a MAHASZ a többi közös jogkezelő szervezettel -- Artisjus, EJI, Filmjus, Hungart -- együtt felvilágosító kampányt kezd a szerzői jog által védett művek jogszerű on-line felhasználásának módjáról és feltételeiről. Az Egyesült Államokban is léteznek ilyen kampányok, amelyekben népszerű előadók, például Britney Spears magyarázzák el, az illegális zeneletöltés valójában lopás, így próbálják rávenni az internetezőket a fájlcserélők helyett a legális szolgáltatások használatára.

(hwsw.hu)