Hírarchívum

Olasz törvény a zenecserélgetőkkel szemben

Az olasz szenátus május 19-én jóváhagyta az ún. Decreto Urbani-t vagyis az Urbani dekrétumot, amely a törvény erejével lép fel az illegális fájl-cserélgetés ügyében határozottan.

A rendeletet - amelyet támogatója, Giuliano Urbani olasz kulturális miniszter után neveztek el – eredetileg kritikával illette a FIMI, az Olasz Hanglemezkiadók Szövetsége és az FPM, a szerzői jogbitorlások ellen küzdő szervezet is, miután túlságosan engedékenynek találta azt a hangfelvételt cserélgetők ellenében. Úgy vélték, hogy a rendelet sokkal keményebben lép fel a filmtartalmat fel- és letöltőkkel szemben, mint a zenecserélgetőkkel.

Az újabb változatban már jóval határozottabb fellépést biztosítanak az illegális zenei fájl-cserélők ellenében, amely után a korábban elégedetlen FIMI is elégedettségét fejezte ki a végeredménnyel kapcsolatban. Végül ez lett az a változat, amely törvényerőre emelkedett.

A szenátusi szavazáson a dekrétum Silvio Berlusconi kormányfő koalíciós pártjainak támogatását élvezte, míg a baloldali ellenzék pártjai vagy tartózkodtak, vagy ellene szavaztak.

A törvény megszületése után Urbani miniszter közleményében így nyilatkozott: „Elkezdtük adoptálni a szerzői jogbitorlások elleni harc intézkedéseit, amelyre már igen nagy szükség volt.”

A bűnösöket 154-1032 eurós pénzbüntetéssel, a hardverek és szoftverek elkobzásával, illetve hat hónaptól három évig terjedő börtönbüntetéssel sújthatják.