Hírarchívum

Apple iTunes: a jövő a mobiltelefonban van

Történelmi megállapodásra került sor két amerikai cég, az Apple és a Motorola között, amelynek lényege, hogy az utóbbi cég mobiltelefonjairól is le lehet majd tölteni a piacvezető iTunes szolgáltatásait.Alig néhány hete a konkurens Microsoft-vezér, Bill Gates nyilatkozta azt, hogy egy évtized múlva a mobiltelefon egymagában fogja majd helyettesíteni a számítógépet, a televíziót, a hi-fi tornyot és még sok mindent a körülöttünk található elektronikai eszközök közül. Erre lehetett fogékony az Apple is, amikor a héten mérföldkőnek számító bejelentést tett: az amerikai mobiltelefon-gyártó készülékeit is támogatni fogja az iTunes, azaz a számítógépes óriáscég zeneboltja a mobiltelefonok felé kíván nyitni a közeli jövőben nagy fantáziát látva ebben.

Az iTunes szoftver segítségével USB- vagy Bluetooth-kapcsolaton keresztül a telefonra másolhatók a zeneszámok, beleértve azokat is, amelyeket a felhasználó az iTunes Music Store-ból töltött le. Várhatóan 2005 elején-közepén jelennek meg az első Motorola telefonok, amelyekkel már az iTunes-ból le lehet majd tölteni és azt a telefon alapértelmezett lejátszója alkalmazni is tudja majd, ugyanis a történelmi megállapodásnak az is része, hogy az Apple elkészíti az iTunes Mobile Music Player lejátszószoftvert is.

Elemzők szerint a mobiltelefonos letöltések nem jelentenek igazi konkurenciát az Apple saját fejlesztésű, óriási anyagi és erkölcsi sikert jelentő iPod lejátszójának, ugyanis a telefonokon egy jó ideig még nem lehet akkora memória a hangfelvételek tárolására, mint a merevlemezes lejátszón. A nyitás oka a telefonok felé ugyanakkor marketingjellegű is az újabb piaci szegmens megszerzése mellett, hiszen így a brand ismertségének emelése mellett a szolgáltatást is szélesebb körben tudják majd igénybe venni.