Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége
2010. szeptember 10. Nikolett, Hunor napja van
LEGFRISSEBB: Már elérhetők a 2010/35. heti MAHASZ slágerlisták!
Hírek
MAHASZ
Slágerlisták
Arany- és platinalemezek
Piaci adatok
Kalózkodás
Jogok, Jogdíjak
GY.I.K.
Legális online zeneáruházak
Partnerek
A MAHASZ tagjai

A MAHASZ tagja lehet bármely Magyarországon bejegyzett gazdálkodó szervezet, mely hanghordozók kiadásával foglalkozik. Az írásos felvételi kérelemhez mellékelni kell a szövetség két tagjának ajánlását, valamint egy hónapnál nem régebbi cégkivonatot. Új tag felvételéhez a közgyűlés kétharmadának jóváhagyása szükséges.

A tagok részt vehetnek a szövetség tevékenységében és rendezvényein, ellenőrizhetik az alapszabály betartását, igénybe vehetik a szövetség szolgáltatásait. Minden kiadó - függetlenül piaci részesedésétől - ugyanannyi tagdíjat fizet (jelenleg 50 ezer forint évente), így a közgyűlésben is egyenlő szavazati joggal rendelkezik. A tagok évente kötelesek globális adatszolgáltatást nyújtani hanghordozóik forgalmáról (összérték és darabszám hanghordozó fajtánként.)

A MAHASZ-nak jelenleg 49 kiadó a tagja, mértékadó becslések szerint ezek a cégek adják a magyarországi hanglemezforgalom 83 százalékát.

A szövetség tisztségviselőit - elnök, elnökség, felügyelő bizottság - a közgyűlés választja meg, két évre. A szövetség ügyeinek napi intézését, az irodai apparátus mozgatását az ügyvezető igazgató végzi, aki fölött a munkáltatói jogokat az elnök gyakorolja.

A MAHASZ jelenlegi tisztségviselői

Elnök:

Szűts László - Lazloco

Elnökségi tagok:

Dorozsmai Péter - Tom-Tom Records
Hartmann Kristóf - Hammer Music
Molnár Gábor - Gold Record
Nász Csaba - Warner Music Hungary
Rózsa István - Rózsa Records
Benda Gergely - Universal Music

Felügyelő Bizottság elnöke:

Kisszabó Gábor - a Private Moon Records ügyvezető igazgatója

Felügyelő Bizottság tagjai:

Valló Zoltán - CLS Music
Keleti Tamás - 1G Records

Ügyvezető igazgató:

dr. Musinger Ágnes


Tagok

1G RECORDS Keleti Tamás
1016 Budapest, Mészáros u. 12.
Tel: (20) 9213 737
Fax: (1) 202 7695
kelo@1grecords.hu
BEDLAM RECORDS Diós Borbála
1204 Budapest, Mártírok útja 240.
BÉZS PRODUKCIÓ Bodzás Edina
1037 Budapest, Szépvölgyi út 49-55. D/1. dina@edinamusic.hu
CHAMELEON RECORDS Balogh Gyula
1113 Budapest, Kenese u. 9.
Tel: (70) 945 2884
gyula@chameleonrecords.hu
CLS MUSIC Bérczes Ádám
1124 Budapest, Korompai u. 14.
Tel: (1) 246 8261, (1) 246 8262
Fax: (1) 246 8263
adam@cls.hu
DANCEMIX RECORDS Spiegelhalter László
2163 Vácrátót, Szabadság út 73.
Tel: (70) 368 0482
spigiboy@spigiboy.hu
DRED MUSIC Bíró Zsolt
1094 Budapest, Viola u. 4.
Tel: (20) 470 7244
dred@dredmusic.hu
EMI ZENEI KFT. Szekeres Judit
1095 Budapest, Máriássy u. 7.
Tel: (1) 216 9620, (1) 216 9630
Fax: (1) 216 9633
helga.fur@emimusic.com
ETNOFON RECORDS Kiss Ferenc
1055 Budapest, Falk Miksa u. 16.
Tel: (1) 266 5091
Fax: (1) 429 0324
info@etnofon.hu
FEHÉR SÓLYOM Kovács Ákos
1055 Budapest, Honvéd u. 22-24. sajto@akos.hu
FEKETE SZEMEK ZENEMŰKIADÓ Bódi Gusztáv
1205 Budapest, Köteles u. 8.
Tel: (20) 981 5062
info@bodigusztiesafeketeszemek.hu
FF FILM & MUSIC Borkesz Andrea
2000 Szentendre, Szentlászlói út 55.
Tel: (26) 501 360
andi@3fm.hu
FM RECORDS Mester Tamás
1063 Budapest, Paulay Ede u. 67. fm@fmrecords.hu
FOLKEURÓPA KFT. Lieber Endre
1115 Budapest, Bartók Béla út 92-94.
Tel: (1) 365 1611
Fax: (1) 365 1611
folkeuro@t-online.hu
GOLD RECORD Molnár Gábor
1122 Budapest, Határőr út 58.
Tel: (1) 214 9068
gmolnar@goldrecord.hu
GRAMY-H KFT. Égerházi Attila
1092 Budapest, Ráday u. 40.
Tel: (1) 217 1121, (1) 217 2300
Fax: (1) 218 0166
mail@gramy.hu
HAPPY RECORDS Balázs Pál
1138 Budapest, Pf. 23.
Tel: (30) 953 0005
pali@t-online.hu
HARGENT MEDIA Hargittay Gábor
1380 Budapest, Pf. 1207 info@eurodisco.hu
HUNGAROTON RECORDS Hollós Máté
1071 Budapest, Rottenbiller utca 47.
Tel: (1) 322 8839, (1) 202 2088, (1) 201 5390
Fax: (1) 202 3794
office@hungaroton.hu
IDEA PRODUKCIÓ Rácz László
1142 Budapest, Kassai u. 85.
Tel: (1) 223 1627
ideaprodukcio@ideaprodukcio.hu
JOSEPHINE RECORDS Takács Lajos
9027 Győr Madách u. 1. josephine@josephine.hu
KARMATRONIC RECORDS Achilles Filippo Sparta
1015 Budapest, Donáti u. 2.
Tel: (1) 788 1320
info@karmatronic.com
KO RECORDS Balogh Zsolt
9700 Szombathely, Fő tér 24.
Tel: (94) 505 855
Fax: (94) 505 854
info@ko.hu
KOSSUTH-MOJZER HANGOSKÖNYVEK Mojzer Győző
2016 Leányfalu, Sasülés u. 22. dalkom@t-online.hu
LAZLO KFT. Szűts László
1037 Budapest, Testvérhegyi út 41.
Tel: (1) 430 0561
Fax: (1) 430 0561
laszlo@lazloco.com
LAMARTI KFT. Lakatosné Magyar Mária
1029 Budapest, Emese u. 20.
Tel: (1) 397 3004
Fax: (1) 397 3004
info@lamarti.hu
LZ RECORDS Laky Zoltán
2092 Budakeszi, Reviczky u. 92 lzproduction@vipmail.hu
MELODIKA Kaczor Ferenc
28912 Kispáli, Kossuth u. 35.
Tel: (92) 364 353
info@kaczorferi.hu
mTon Joós István
1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 54.
Tel: (1) 392 0530
Fax: (1) 394 0095
franciszcy.beatrix@mton.hu
NARRATOR RECORDS Marosfalvi Emese
1073 Budapest, Dohány u. 81.
Tel: (20) 973 8686
Fax: (1) 321 7352
emesemarosfalvi@gmail.com
NÓTÁR MARY BT. Nótár Mária
3922 Taktaharkány, Honvéd út 26. info@notarmary.eu
POP-SYSTEM KFT. Bodnár Attila
1029 Budapest, Gyulai Pál u. 6/a.
Tel: (1) 397 5831, (94) 358 741
Fax: (1) 397 5831, (94) 358 741
ritatti@axelero.hu
PREMIER ART RECORDS/
NAS INFORMATIKAI KFT.
Barabás András
1554 Budapest, Pf. 9.
Tel: (1) 401 2080
Fax: (1) 401 2081
info@nas.hu
PRIVATE MOON RECORDS Kisszabó Gábor
1095 Budapest, Máriássy u. 7.
Tel: (1) 216 9620
Fax: (1) 216 9630
www.privatemoon.hu
PRODUCERS KFT. Désfalvi Judit
Érd, Bajcsy-Zsilinszky u. 97. procuders@producers.hu
READER'S DIGEST KIADÓ KFT. Sárközi Ágnes
1138 Budapest, Népfürdő u. 22.
Tel: (1) 457 1100
Fax: (1) 457 1122
bzsuzsa@readersdigest.hu
RECORD EXPRESS KFT. Schneider Attila
1121 Budapest, János Zsigmond u. 22.
Tel: (70) 338 1303
info@recordexpress.hu
R&R BT. Demjén Ferenc
7926 Vásárosbéc, Dióspuszta 54.
Tel: (73) 350 155, (1) 215 5993
Fax: (73) 350 155, (1) 215 5993
RÓZSA RECORDS Rózsa István
1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 54.
Tel: (1) 392 7631
Fax: (1) 394 0086
irozsa@rozsarecords.hu
SEVEN MUSIC Dobrády Zsolt
1134 Budapest, Lehel út 6. zsolt.dobrady@sevenmr.com
SONY MUSIC Mendelné Geszti Margit
1023 Budapest, Levél u. 4.
Tel: (1) 316 0316
Fax: (1) 316 0336
info@sonymusic.hu
STEFANUS KIADÓ Köteles István
6300 Kalocsa, Tomori u. 36.
Tel: (78) 461 272
Fax: (78) 461 272
stefanus@emitelnet.hu
SÚLY KFT./HAMMER MUSIC Cselőtei László
1114 Budapest, Fadrusz utca 12.
Postacím: 1255 Budapest Pf. 67.
Tel: (1) 215 6274
Fax: (1) 219 5116
info@hammerworld.hu
TIBO RECORDS Kiss Tibor
8913 Gősfa, Viola út 2.
Tel: (30) 380 7087
tibo@tiborecords.hu
TOM-TOM KFT. Dorozsmai Péter
1038 Budapest, Rókahegyi út 25.
Tel: (1) 240 0515, (1) 250 3147
Fax: (1) 240 2432
records@tomtom.hu
TWELVE TONES RECORDS Faltay Csaba
1089 Budapest, Rezső tér 15.
Tel: (1) 351 9191
Fax: (1) 351 9191
info@twelvetones.hu
UNIVERSAL MUSIC KFT. Benda Gergely
1146 Budapest, Hermina út 17.
Tel: (1) 801 8300
Fax: (1) 801 8305
magdolna.nyari@umusic.com
VOICE RECORDS Hauber Zsolt
1027 Budapest, Bem József u. 5. hauber@voicerecords.hu
VTCD KFT. Baráth István
8001 Székesfehérvár, Aszalvölgyi u. 1.
Tel: (22) 533 571
Fax: (22) 329 133
barathi@vtcd.hu
WARNER MUSIC HUNGARY/
MAGNEOTON
Nász Csaba
1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 54.
Tel: (1) 392 0530
Fax: (1) 394 0095
franciszcy.beatrix@mton.hu
ZENEKER KIADÓ ÉS KERESKEDŐ KFT./FORTUNA RECORDS Gór József
6000 Kecskemét, Ipoly u. 1/a/116.
Tel: (76) 503 622
Fax: (76) 503 622
info@zeneker.hu

Főoldal | Hírek | MAHASZ | Slágerlisták | Arany- és platinalemezek | Piaci adatok | Kalózkodás | Jogok, jogdíjak | GY.I.K.
© 2003-2010 Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége (Az IFPI Magyar Csoportja)
1113 Budapest, Harcos tér 5. | tel.: 06 1 3914200 | fax: 06 1 2002679 | e-mail: info@mahasz.hu | Minden jog fenntartva.
Félfogadás kizárólag időpont-egyeztetés alapján. Kérjük, e-mailben vagy telefonon egyeztessen kollégáinkkal.
powered by lightmedia